Kobrablog

40. A part (The Beach, 2000)

Egy csúnyán alulértékelt, ámde kiváló film, persze a társadalomtól elvonulásról és a paradicsom üldözéséről látszólag könnyű jó filmeket készíteni. A szerelmi szál mindenben stimmel, a paradicsom meg sosem az, aminek látszik, és nem klasszikus zenei aláfestésben nehéz felvenni a versenyt ezzel a filmmel.

39. Amadeus (1984)

Briliáns ötlet Mozart életét Salierin keresztül bemutatni. Persze biztos szívás lehet, ha jön valaki ennyivel jobb, és szembesít a középszerűségeddel, de azért mégis csúnya dolog így kitolni vele. Egy zseni kiváló jellemrajza, a legjobb filmzene különdíját nálunk csont nélkül Mozart kapja, és azért az sem kis elismerés, hogy a 30 Rock és a How I Met Your Mother is egy-egy epizódban megidézi a filmet.

Ó, az az elveszett gyermekkor! Bizony, nem könnyű az átmenet a felnőttkorba, nem könnyű elfogadni a tényt, amit mindenki lát: kislányból nagylány lett, aki a nőiesség minden jegyét viseli magán. Jól láthatóan ezzel a problémával küzdenek képeink szereplői is. A bal oldali lány hajfonatai, egy kedves gyermekére utaló arckifejezése, valamint a jobb oldali lány döbbent tekintete is ezen értelmezést támasztják alá. A jobb oldali szereplőnek ráadásul a haja is az arcába lóg, nyilvánvalóan azért, hogy így „elmenekülhessen” a világ elől, búvóhelyet találjon a nagy és veszélyes világ fürkésző szemei alól. Teszik ráadásul mindezt egy vonat ablaka előtt, márpedig jól tudjuk, hogy a vonat a gyors változások jelképe. A kép rávilágít korunk egy tipikus problémájára: a testi és lelki érettség közötti gyakori ellentétre.

Az amerikai zenei irányzatok az egész világot uralják. Jól mutatja ezt a fotó, amelyen két fiú próbálja utánozni a népszerű külhoni előadókat. A fekete rapperek jellegzetes kéztartása igen nevetségesen hat a két, kifejezetten világos bőrű fiútól. Az értékvesztettség, a kulturális gyökerek teljes hiányát is remekül mutatja be a kép, a bal oldali fiú nyugati márkás és a jobb oldali fiú márkátlan ruházata is ezt a célt szolgálja. Érdemes megvizsgálni a szereplők arckifejezését is, amely kétségkívül delíriumos állapotra utal. Szemük csak résnyire van nyitva, ezzel szimbolizálva azt, hogy környezetük történései nem igazán érdeklik őket. A kép üzenete tehát az, hogy megvalósult az a borzasztó világ, amelyben a fiatalok Coca Cola-mámorban az amerikaiakat majmolják.

A fotó a fogyasztói társadalom kíméletlen kritikáját tárja elénk. A képen látható fiú a férfivá érés határán áll, a fotós vélhetően a bimbódzó maszkulanitására utaló erőteljes állkapcsa miatt választotta őt alanyául. A kezében tartott újság testesíti meg a fogyasztói társadalmat és az azt közvetítő média hatalmát. Nem tudjuk eldönteni, vajon a fiú a minden bizonnyal igen drága óra (azaz a vágyott javak) után epekedik, vagy az ismert színész férfias eleganciája (azaz a beérett férfi szerepe) nyűgözi-e le. A műnek létezik egy olyan olvasata is, hogy a kettő együtt az ifjúság megtévesztését jeleníti meg: azt a képzetet kelti a vélhetően igen tapasztalatlan fiúban, hogy a teljes férfivá éréshez kizárólag a drága fogyasztói cikkeken keresztül vezet az út. Annyit azonban bizonyosan kijelenthetünk: a kép erős szimbolizmusával és erőteljes kompozíciójával a média és az ész nélküli konzumvilág örökérvényű bírálatát tárja elénk, miközben elgondolkodtat a férfi válás időtlen problémáiról.

Ma Dávid csodás pantomimjátékával ismerkedhetünk meg az egervári nagyszínpadról. Figyeljük meg a mozdulatot, ahogyan átnyújtja az almát, briliáns!

60. Gattaca (1997)

Jude Law-t elég nehéz férfiként kedvelni, de ebben a filmben mégsem zavaró, sőt. Egy nyomott és ötletes science fictionnel van dolgunk, amely jó antiutópiához méltóan a mű felvet egy sor komoly dilemmát, és mellé a tökéletesség hajszolásának és a bennünk élő fasisztának is lekever egy komoly pofont. És még a címe is egy szójáték a DNS alkotóelemeinek rövidítéseiből.

59. A sebhelyesarcú (Scarface, 1983)

Al Pacino a keresztapa után ismét maffiafőnököt játszik, csak ezúttal kubait és első generációsat. Ennek megfelelően a kifinomultság nem tartozik az eszköztárába, a trófeanő és a nagy kaliberű gépfegyver viszont igen. Azt pedig, hogy a kokainbárók élete sem fenékig tejfel, már a katarzis előtt is kapizsgáljuk.

Ezen mesteri alkotásokat egy prevenciós kampány ikonikus posztereinek szánták, de a kontrollcsoport eredményei olyan páni félelmet és rettegést mutattak, hogy a szervezők eltekintettek a művek közterületen való megjelenítésétől.

Az első kép az élvezetek önfeledt hajhászásáról, egy fiú „pünkösdi királyságáról” szól. Jól láthatjuk arcán az örömöt, kezeiben pedig mindazt, ami kiváltja ezt. Az asztalon hagyott üres poharak arra utalnak, hogy a fiú az alkoholfogyasztásban nem tart mértéket, így próbálja meg oldani az iskolában felgyülemlett frusztrációit. Szemében nem tükröződik már az értelem, jól láthatóan átadta magát az éj lüktetésének.

A második kép steril környezete és tökéletesen átgondolt kompozíciója mind a meghökkentést szolgálja. A fiú ugyanazt az öltözéket viseli, mint az első képen, ebből nyilvánvalóvá válik, hogy ugyanaznap készült ez a kép is. Megértjük, hogy a mű az este „végkifejletét” mutatja be. Érdemes alaposan szemügyre venni a fiú testtartását, hiszen abból válik nyilvánvalóvá, hogy az élete megborult, és a felálláshoz – a szó szoros értelmében is – segítségre van szüksége. Az illuminált és reményét vesztett tekintet, valamint azon körülmény, hogy a kapaszkodásra egyébként alkalmas végtagjait nem láthatjuk, egyaránt arra utal, hogy a fiú nem uralja a helyzetet. Érdekes színválasztás a narancssárga háttér, amely az örömöt, elragadtatást szimbolizálja. A fotó nyilvánvalóan ezen sztereotípiáinkat kérdőjelezi meg, amikor ilyen kontextusban mutatja be ezt az egyébként pozitív töltetű színt. A heraldikában ugyanakkor a narancssárga a kitartást és erőt jelképezi, amely jelentéstartalommal maradéktalanul egyetérthetünk: a fiúnak ezen erényekre mindenképpen szüksége lesz, ha ki akar mászni az általa ásott gödörből.

Kortárs divattal foglalkozó cikksorozatunkat elsőre talán meglepő módon egy retró figurával kezdjük. Sokan alulértékelik Tom Sellecknek a férfitársadalomra gyakorolt hatását, pedig valójában generációk nőttek fel úgy, hogy minden perspektíva nélkül egy trópusi szigeten szerettek volna fetrengeni. Ennek a szociális hatásait talán még ma is érezzük. De hát miért is ne éreznénk, ki ne szeretne egész évben a Paradicsomban fetrengeni… és hetente legalább egyszer 45 percre mindig más nővel flörtölni. Természetesen eredményesen. A siker titka pedig a kinézet, hiszen tudjuk, hogy Magnum se a szigetek legjobb magánnyomozója pozíciójában kezdte a sorozatot, a csábereje viszont már akkor is megvolt. A szkeptikusok ezt persze a Ferrarinak tudják be, de ne hagyjuk, hogy lerombolják bennünk saját kis paradicsomunkat. A Kobrablog garantálja, hogy ha megfogadjátok divattanácsunkat, és a lentiek szerint öltözködtök, legalábbis egy kiváló beszélgetés kezdeményezőt kaptok a lányokhoz.

A mestermű a szimbolista fotográfia egyik legnagyobb alkotása, amely egyben a fotózás történetének egyik legmélyebb mondanivalóját rejti magában.

Szembeötlő és mindenki számára érthető, hogy a kép a férfi szexmunkások életét mutatja be. A hátsó alak kérdően tárja szét kezeit, mintegy azt kérdezvén az első alaktól: hova tovább? Az első alak eközben érzelemmentes arckifejezéssel félig hátra tekint, nyilvánvalóvá téve, hogy egy kiégett, álmairól rég lemondott embert látunk. Közismert, hogy a nők egyre több, tradicionálisan férfiak által betöltött munkakörben jeleskednek, de a képből világossá válik, hogy ez fordítva is igaz.

A művet tüzetesebben megvizsgálva rájöhetünk, hogy a rácsok a prostituáltak önnön korlátait jelenítik meg, amely nem engedi kitörni őket ezen erkölcstelen életvitelből. Kiváló képi megoldásként a fotós az „itt állnak letolt gatyával” szólásra játszik rá, hogy a pénztelenséget bemutassa, mint az immorális életpályához vezető egyik legfontosabb okot. A letolt nadrágok viszont egyben gúzsba is kötik a szereplőket. Bizony nem könnyű a magas életszínvonalról lemondani, így a szereplők részére nem várhatunk feloldozást.

A három, egymással intim viszonyban lévő emberről készült kép a híd ősi toposzát használja fel. A híd a változást, a választási kényszert jeleníti meg. Az alkotás az ún. két fiú-egy lány ciklus második darabja. A lány itt szinte mértani pontossággal elhelyezve középen áll, nyilvánvaló, hogy még nem döntötte el, melyik fiút választja. A sármos, félelmetesen vonzó, ámde veszélyes jobboldalit? Netán a kedves, vidám, de férfiúi képességeiben a jobboldalinak nyilvánvalóan nyomába sem érő baloldalit? Esetleg mindkettő kell neki, és egy szokatlan hármas párkapcsolat kezdetének vagyunk tanúi? Ez utóbbi értelmezést támasztja alá az ősi közösségekre (ahol a szexuális kapcsolatok korántsem voltak olyan kötöttek, mint manapság) utaló, fákkal és furcsa jelekkel tarkított háttér.

80. Lolita (1997)

A gyermekmolesztálás nem Kékfény-szerű megközelítéseinek legjobbja. Azért elég kemény dolog lehet elvenni egy idegesítő, öregedő nőt, mert a kislánya bejön. A filmnek az erős sztori mellett marad ereje az 50-es éveket is kiválóan megidézni, a kiscsaj szexualitás kisugárzása pedig még nem hebefileknek is ütős.

79. Különvélemény (Minority Report, 2002)

Ki mondana nemet arra a felvetésre, hogy az előre látott bűncselekményeket meg kell akadályozni? A világ végre nyugodtan alhat, a rendőrök úgyis előbb érnek a tett helyszínére. Philip K. Dick regényéből Spielberg forgatott sötét és hibátlan sci-fit, ami a műfaj legfőbb erényeivel egyaránt rendelkezik: érdekes, elgondolkodtató és végig izgalmas.

A fotó a kilencvenes évek végének, a kétezres évek elejének szexszimbólumát mutatja be. Figyeljük meg a férfias vonásokat, a magabiztos arckifejezést, a huncut játékossággal mosolyra görbülő ajkakat! Nem csodálkozhatunk, hogy a nők nem tudtak egy ilyen férfinak nemet mondani. A kép nem egyszerű divatfotó, hanem a műfaj korlátait meghaladó remekmű, amely megcáfolja a „csúnyábbik nemról” alkotott korábbi elképzeléseket a szépség fogalmának újradefiniálásával.

Ruci nevének eredete homályba burkolózik. Egyes elméletek szerint az általa hordott divatos ruhákról kapta nevét, mások szerint éppen fordítva, az ő nevéből származik ruha szavunk. Német nyelvterületen Ruzi írásmóddal közismert, amelynek jelentése: tökéletes férfi. Az amerikai angolban Rucee névvel a kívánatost, áhítottat illetik, az argóban nőcsábász jelentéssel is használatos.

Ma rendhagyó módon egy videóval ismerkedhetünk meg, amelyben Angéla a német nyelvtudását csillantja meg.

...und hat eine Apfel gemacht!

 

Az alábbi lista a valaha készült 100 legjobb filmet tartalmazza, objektív és szubjektív szempontok egybevetésével.

A lista két alapvetésben tér el a legtöbb legjobb filmes felsorolástól. Az egyik, hogy nem jelent előnyt egy filmnek, ha régen készült, valamint ha „fontos” a film. Természetesen amikor az ember egy filmet néz, figyelembe veszi,  hogy az mikor és milyen körülmények között készült, de egyetlen filmet sem tesz élvezhetővé a filmtörténeti jelentőség vagy néhány forradalmian új megoldás. Ne keressen tehát itt senki olyan, középszerűnél kicsit jobb filmeket, mint az Aranypolgár vagy a Casablanca. A bennünk rejtőző kultúrsznobot természetesen nehéz teljesen kiirtani, de módszeres munkával minimálisra lehet szorítani. Az pedig, hogy egy filmet a legtöbben felsztárolnak, végképp nem ok a listára kerülésre, így például A Rettenthetetlennek esélye sem volt  ide kerülnie.

A másik eltérés, hogy a többrészes filmek, amelyek szoros összefüggésben egy előre megkonstruált cselekményt mesélnek el, egy filmként szerepelnek. Külön filmként szerepelnek viszont az ötletszerű vagy egymáshoz szorosan nem kapcsolódó folytatások.

A legjobb magyar és animációs filmek külön listán fognak szerepelni.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy szar filmeket nézzünk, így aztán akinek filmeket van kedve nézni, leginkább ezeket a filmeket nézze meg!

A lista kattintás után!

A kép az egyik leghátborzongatóbb alkotás, amely valaha is készült. Nem tudjuk, vajon mi bőszítette fel a jobb oldali, hihetetlenül félelmetes alakot, de az biztos, hogy nem szeretnénk őrjöngésének útjába kerülni. Netán a sátán patás ikertestvérével van dolgunk? Esetleg a bennünk lakozó eredendő bűnt kívánja a művész ezzel a rémmel megjeleníteni? William Blake, Hieronymus Bosch és Dante Poklának erőteljes hatása a képre kétségbevonhatatlan. Az irtózatos rém segítője, a bal oldali alak önmagában rettenetes látványt nyújt, azonban a főszereplő még hozzá képest is félelmet kelt. A háttérben italozó alak valószínűleg már az utolsókat rúgja, miután szembekerült az őrült pusztítóval. A rém és segítője most egy kócos alakra támad, akinek vélhetően már csak másodpercek vannak hátra az életéből. A művész minden bizonnyal ezzel a pokoli alkotással bűneinkkel való elszámolásra kíván késztetni minket.

Az alkotás egy újkeletű, a bestialitásnál is szélsőségesebb szexuális szokást mutat be: a közúti jelzőtáblával való közösülést, másnéven kreszofíliát. Az emberfeletti kéjt jelző kidugott nyelvű központi alak arcát nem láthatjuk, fekete sapkája és jellegtelen öltözete egyértelművé teszi:  a kép alanya általános alany, és az eset bárkivel megtörténhet közülünk. Figyeljük meg a mögötte álló alakot: ez az alak ugyanaz, mint az erdélyi kép központi alakja! Világos, hogy a fotó egy, a megszokottól eltérő szexuális szokásokat művészien bemutató sorozat része. Egyértelmű, hogy a már előző képen is indikátori szerepet betöltő, jelen képen a háttérben maradó alak vette rá a szerencsétlen fiút e szörnyű tettre. A kép két szélén álló alakok eltéveszthetetlen szimbólumok: a jobb oldali fiú halálfejes pólója a szélsőségeket, a bal oldali fiú konform öltözete pedig a társadalom által normálisnak ítélt viselkedést jelképezi. Nem tudhatjuk előre, hogy a központi alak végül melyik irányt választja, azt azonban kijelenthetjük: elindult egy olyan úton, amelyet megbecstelenített közlekedési táblák fémjeleznek. Ez az út pedig vélhetően a pokolba (azaz a halálfejhez) vezet.

Első kajás posztunkban a szentendrei mexikói éttermet, a Palapát járjuk körül.

Ami legelőször szembe ötlik, az a kiváló teraszelrendezés, amit úgy alakítottak ki, hogy félig nyitott legyen, és ne legyen benne két ugyanolyan sarok. A növényzet és a berendezés tökéletesen helyhez illő, a zenész meg pontosan tudja, hogy nem metálkoncertet kell egy étteremben adni. A hangulat tehát hibátlan.

A pincérek bár érezhetően nem profik, de az elvárt szintet bőven hozzák, kifejezetten kedvesek, a pincérnő pedig vagy eredeti mexikói, vagy nem. Mindenesetre ezen kiválóan el lehet halkan vitatkozni, de megkérdezni mégiscsak ciki, mert esetleg nemet mond. (Egyszer a gyrososnál dicsértem meg egy eladót, hogy milyen jól megtanult magyarul, erre közölte, hogy Kassán született, és mindkét szülője magyar.)

A hely nem kifejezetten olcsó (előételek ezer alatt, főételek nagyrészt valamivel kétezer alatt), de legalább a köretet nem kell külön fizetni, a desszertek pedig öt-hatszáz forintból megúszhatóak. A tapasoktól nem lehet hanyatt esni, de korrektek, valamint szó (és fejvágás) nélkül adnak még kérésre pirítóst.

Ami lényeges, hogy a főételekből mind nagy adagokat adnak, és kiválóan főznek. Az alap mexikói kaják (enchilladas, tacos, fajitas, burritos) között körülbelül annyi a különbség, hogy mibe rakják vagy tekerik a zöldségeket és húst, nagy különbséget tehát nem kell várni. Nagyon okosan külön tálban adják a babpürét (ellentétben az összességében is gyengébb Iguanával), mert azt nem mindenki szereti. A köretek is hibátlanok, a pulykasteak mártásáért pedig önmagában érdemes eljönni ide. Talán desszertfronton kicsit gyengébb a választék, de a flant érdemes megkóstolni, mert (és ilyen étel nem sok van) egyre jobb lesz, ahogy eszi az ember.

A kevés negatívum közé tartozik, hogy drága a mexikói sör (990/üveg), és a vécé is egy borzasztóan kicsit helyiségbe van bezsúfolva. De legalább viszonylag tiszta.

Összegzés: 8,5/10

Az alkotás a hamisítatlan kelet-európai hangulatvilágot idézi meg. Elkerülhetetlen a kérdés: vajon milyen viszonyban van egymással a három táncoló alak? A választ a középső nő balra húzó testtartása adja meg, egyúttal rávilágítva arra, hogy az idők során szinte mindig a nő választ párt a vetélkedő férfiakból. A háttér lepusztultsága egyértelmű utalás hazánk leszakadó helyzetére és nehéz anyagi viszonyaira. Az alkotást azonban a kép legérdekesebb karaktere, a fotó alján szemünkbe ötlő arc különbözteti meg a hasonló, két férfi-egy nő viszonyt bemutató képek tömkelegétől. Vajon az eredendő gonoszságot megtestesítő vasorrú bába egy modern inkarnációjával van dolgunk? Netán a mindig rosszindulatúan figyelő rendőrállam soha nem alvó szolgáját jeleníti meg, aki mintegy „kiszagolja” a rendszer ellen szót emelőket? Egy azonban biztos: az önfeledt tánc hamarosan véget ér, és ez ennek a furcsa alaknak lesz köszönhető!

Az ilyen képek miatt érdemes fotókkal foglalkozni. Az alkotásra vitathatatlan Robert Capa hatása: a fotós tudja, hogy az események sűrűjében kell maradni, ha az emberek igazi arcát, a történések mozgatórugóját kívánja felfedni. A fiú és a lány arckifejezéséből nyilvánvalóvá válik, hogy a kép főszereplője és a lány nem lehetnek egymáséi. Ki tudja már, hogy milyen okok miatt? Talán a köztük lévő körkülönbség a ludas? A lány szerénysége (amelyet földre sütött tekintete szimbolizál) a probléma? Netán nem merik vállalni egymást (és így önmagukat)? A központi alak szomorúan tekint a szemlélő felé, lebiggyedő ajkával kifejezve azt, amit kimondani nem mer. A kép harmadik szereplője vélhetően a főszereplő barátja. Az ő arca árulja el, hogy beteljesülés nem várható.

A kép a kisember győzelmét ünnepli, és egy heroikus tettnek, valamint a körülmények szerencsés összjátékának állít emléket. Kiválóan bemutatja azt, hogy nem érdemes kishitűnek lenni, előbb-utóbb mindenkinek sikerülhet elérnie a hőn áhított célt.  A kompozíció fekete háttere fejezi ki azt az örök igazságot, hogy a beteljesüléshez nem kell más, csak a férfi, a nő és az alkohol. A háttér egyben egy univerzális igazságot is kifejezésre juttat: az esemény térben és időben bárhol történhetett, és bizonyosan meg is történt már milliószor. Habár látszólag mindkét szereplő a sörösüveget öleli, mintha azért harcolnának, az alapos személő figyelmét nem kerülheti el: valójában egymásra koncentrálnak, az alkohol csak ürügy vágyaink kiélésére. A kép másik jelentésrétege elegáns válasz Leni Riefenstahl Az akarat diadala című 1934-es propagandafilmjére. Míg Riefenstahl szerint a győzelemhez összefogásra és paternalista államra van szükség, addig fotónk egyértelművé teszi: az igazi győzelmet az individuum szintjén kell megélni. Az alkotás a diktatúra elleni harc egyik jelképe, a szélsőséges ideológiák elleni harc fontos szimbóluma.

A képre pillantót a kép háttere és a szereplők viselkedése között vibráló ellentét azonnal hanyatt dönti, egyszersmind az romlatlan erdélyi háttér bemocskolásával sztereotípiáink újragondolására késztet bennünket. A képen ábrázolt fiatalok öltözete (pontosabban annak hiánya) és testtartása félreérthetetlenül kifejezi, hogy nem a magyar történelmi emlékeket jöttek megtekinteni eme érintetlen tájra. A kép központi alakjául az ismeretlen fotós egyértelműen a középső, sárga (az irigységet jelképező) törölközőjét kihívóan fellibentő alakot választotta. Felmerül a kérdés, hogy vajon ő vette rá a többieket a megszokottól eltérő magatartásra? Nem tudjuk nem észrevenni a párhuzamot, hogy a központi alak esetleg éppúgy rontotta meg társait, ahogy a csoport bemocskolja a háttér naiv ártatlanságát. A szereplők öltözete a római fürdők hangulatát idézi meg, egyszersmind párhuzamba állítva az ott uralkodó nemi szabadosságot a fotó alanyainak vélhető életformájával.

A két szélső, egyaránt kék kockás törülközőt viselő alak ragyogóan foglalja keretbe a furcsa csoportot. Balról a második ember gyengéden beleharap a szélső fiú kezébe, ezzel felvillantva annak a lehetőségét, hogy az első benyomásunknál is „durvább” dolgok is megtörténhetnek a képen szereplő fiúk között. Vajon mi lehetett a művész célja ezen kompozícióval? Talán azt akarta sugallni, hogy a homoszexuálisok is ugyanolyan vidám, energikus fiatalok, mint a többiek? Netán a (sztereotípiák szerint) őskonzervatív erkölcsöket valló határon túliak és a modern kor szülöttei közötti ellentétet kívánta ábrázolni? Ezt bizonyára sosem tudjuk már meg.

Jelen blog létrehozásának célja, hogy azon gondolataidat, melyeket meg akarsz osztani másokkal, de nem mindenkivel (ellentétben a fácséval), itt megoszthasd. Nem titok, hogy a kobrablog kiemelt céljai közé tartozik a közösség-fejlesztés és kulturált viták mederbe terelése is. Nem célja (legfeljebb létrehozójának titkos vágya…) jelen blognak a naponta történő frissülés.

Reményeim szerint három fő téma fog megjelenni a blogon.

Az első témakörbe tartoznak a kultúra különböző ágazatai. Lehet ide írni filmekről (mint az hamarosan meg is fog történni), utazásról, könyvekről, gasztronómiáról, Dávid furcsa elméleteiről (Dávid szempontjából: az Igazságról), zenéről, jellemrajzokról, esetleg közéleti témákról is, amiről csak tetszik.

A második fő csoportot alkotják a retró tartalmak. Fel szándékozom tölteni régi fényképeket, videókat, meg lehet osztani feledésbe merült vagy klasszikus sztorikat (emlékeztek még arra, amikor Dávid egy fiúruhákba öltöztetett bábuval homopornót forgatott?), ami közös múltunkat érinti.

A harmadik témakör elképzeléseim szerint a programok lesznek. Egy esti sörözés megszervezéséhez természetesen ideálisabb felületet nyújt a Facebook, de egy komolyabb program megszervezéséhez és megvitatásához is jól jöhet ez az oldal.

Rövid távú terveim között szerepel egy Facebook-csoport létrehozása a blognak, lájkoljátok, és akkor látni fogjátok, ha frissült az oldal. Nem csupán a nyilvánvaló megtiszteltetés és a közösséghez tartozás felemelő érzése miatt érdemes csatlakozni az oldalhoz, hanem azért is, mert egy ritkábban frissülő blogot értelemszerűen nem fog senki naponta nézegetni, hogy írt-e valaki egy új cikket, a Facebook-csoport tagjai viszont látni fogják ezt az üzenőfalon.

A feltöltésről, kommentelésről: regisztráljatok a blog.hu-n, elég egyszerű. Igen jó lenne, ha mindenki olyan nicket választana, amiből kiderül, hogy ki is ő. Mindegy tehát, hogy pdavid, papp_dodo vagy gaylord87 a nick, a lényeg a beazonosíthatóság.

Összefoglalva: mindent fel lehet ide tölteni, amiről azt gondoljátok, hogy érdekes lehet a többiek számára, engedjétek szabadon szárnyalni a szellemet (remélem, hogy nem az én bejegyzéseim lesznek csak a blogon), a mélyen gyökerező fikázó és kevésbé mélyen gyökerező dicsérő hajlamotokat pedig bátran éljétek ki a kommentek között!