Akárki akármit mond a nőkről alkotott első benyomásról, hazudik ha nem az arcot tartja a legfontosabbnak. Hiszen az arc az, ami végső soron az arcunkban van. Persze kiváló ha egy nőnek jó az alakja, hiszen látjuk, hogy vagy van ideje és ereje sportolni vagy szerencsés géneket örökölt, amik megfelelő zsírlerakódást eredményeztek. Ennek következtében talán még a mellei is szépek, mely biztosít minket arról, hogy esetleges utódainkat megfelelően tudja majd táplálni.
Mindemellett valószínű, hogy szép feneke van és kecses lábai, remélhetjük tehát, hogy hatékonyan tudott volna az őskorban vadállatok ellen menekülni. Lehet, hogy ma ez a képesség már csak a tömegközlekedés esetében hasznos, a férfiaknak még mindig imponál.
Mégsem választhatunk párt kizárólag a testi tulajdonságai miatt, illetve nem hagyhatjuk ki az emberi test párválasztásban legfontosabb részét: az arcot. Amikor az objektív szépségről beszéltem korábban, nem került szóba, ezt az igen fontos részt a következőkben pótolom be.
Az arc szépségkritériumainak megértéséhez nagyon fontos a már az előző cikkem végén megemlített centrális elv megértése, mely a társadalomban átlagos vonásokat (fenotípusokat) tartja a szépség alapvető preferenciáinak. Egyszerűen szólva azért ezek a vonások terjedtek el, mert pozitív szelekciós hatások irányultak rájuk, ergo az ilyen jellegek tulajdonosai vonzerejüknél fogva többet tudtak párosodni, mely következtében több utódba juttatták el génjeiket mint mások, így a ma utólag átlagosnak nevezett vonzások terjedtek el.
Jóllehet a dióhéjban megfogalmazott logika hézagosnak tűnhet, megelőlegezem mind az N számú olvasómnak, (N-t pedig egy pozitív természetes egész számnak gondolom mely feltehetőleg nem nagyobb mint 1O) hogy bővebben utánajárnak a természetes szelekció mechanizmusának, mielőtt egyből az egész evolúciót kérdőjelezik meg.
Több, vélhetően egymástól független kutatás is kimutatta, hogy a különböző kultúrákban felnőtt embereknek a számítógépek segítségével összedolgozott átlagarcok jobban tetszenek, mint valós emberek képei. Egy kutatás ennél tovább ment és a már digitális programok által átlagosított arcokat tette egymásra és abból állította össze az úgynevezett “szuper arcot”. Nem meglepő az eredmény, mely szerint az embereknek (pl.: japán és amerikai alanyoknak) ez még a sima átlagarcnál is jobban tetszett.
Az átlagos arc a feltételezések szerint, azért tetszik a társadalom túlnyomó többségének, mert genetikai sokszínűségről árulkodik. A generációkon keresztül összegyűlt jellegek ugyanis kiegyenlítik egymást, ezt hivatott modellezni a képek alapján a metrikus jellegeteket átlagértékre hozó számítógépes program is. Az átlagos arc mindemellett arról is árulkodik, hogy a tulajdonosának szervezete képes volt ellenállni környezeti behatásoknak, például betegségeknek vagy nem megfelelő táplálkozásnak, melyek a fejlődése során esetlegesen jelentkeztek. Az átlagtól szervezeti reakciók is eltéríthetnek egy arcot vagy testet. A hormonok például nagyon megterhelőek tudnak lenni nagy mértékben a szervezet számára, így a maszkulin kinézetű férfiről vagy feminin nőről joggal feltételezhető, hogy jó a génállománya és egészséges – hacsak persze nincs valamilyen szemmel látható károsodása, hiányossága.
Az átlagossal csupán egyetlen probléma van: nem egyedi! Újabb megfigyelések felhívják rá a figyelmünket, hogy az egyediségnek is hatalmas szerepe van a szépség megítélésében és nem csupán korunk kultúrája miatt. A ’90-es évek közepe óta él a feltételezés mi szerint az átlagostól minimálisan eltérő, bizonyos vonásokat kihangsúlyozó arcok szebb megítélésben részesülnek.
Akit bővebben érdekelnek az arccal kapcsolatos tudományos eredmények, vagy akár még hozzá is járulna kutatásokhoz, megteheti online a www.facialresearch.org weboldalon, ahol mellesleg a fentebb felvázolt átlagosító kísérletet saját magunk is elvégezhetjük egy látványos bemutató verzió segítségével.
Az arc szépségének megítélésében két további paraméternek van szerepe: a vonások arányosságának és szimmetriájának. Az utóbbi időben inkább az első karakterisztikát vélik hangsúlyosabbnak, a szimmetria mellett érvel viszont az átlag arc kutatás, hiszen az arcok átlagosítása akaratlanul is “szimmetrikusabbá” teszi azt. A szimmetria és az átlagosság mellett szól a fejlődés során bekövetkezett stresszel szembeni ellenállás érve is. A belterjes szaporodás, koraszülés és mentális retardáció például növeli a véletlenszerű asszimetriát – tehát ez is jelezheti a pár reproduktív értékét (jóllehet ez a három eset meglehetősen szélsőséges példa volt).
A szimmetriát jelenleg a kevésbé fontos kritériumok közé teszik, mely inkább csak növelheti a szépséget, de annak nem alapfeltétele.
Egy ausztrál tanulmány szerint a szexuális dimorfizmus – tehát jellemzően női jellegek női arcokon és maszkulin jellegek a férfi arcokon való előtérbekerülése– is fontos faktor vonzerő megítélésében.
A férfi és a női arc (és egyébként test is) a pubertáskortól kezdve eltérően fejlődik. Ez a hormonoknak köszönhető hiszen testünk fejlődését a gének hormonokon keresztül irányítják, melyeket a sejtek választanak ki, hogy úgymond üzeneteket továbbítsanak a fejlődéssel kapcsolatosan a többi sejtnek.
Kisarkítva a férfiasságnak is megvan a maga hormonja (tesztoszteron) és a nőiességnek is (ösztrogén). Ezen hormonok hatásai meglátszanak a testen, ahogy már előző cikkemben felvázoltam de az arcon is. A férfiaknál például nagyobb és szélesebb állat, kiállóbb pofacsontot, erős szemöldököt és arcszőrzetet eredményez. A nőknél az ösztrogén ezen vonások kihangsúlyozódását megakadályozza, de más jellegek kialakulását, például az ajkak méretét és vastagságát felerősíti.
Az átlagos női arc tehát nagy szemekkel rendelkezik, melyhez magasan ülő pofacsont társul. Továbbá az orr és a száj közötti távolság a férfiakéhoz képest jelentősen kisebb, ahogy az arc összességében is rövidebb, keskenyebb.
A legtöbben saját tapasztalatainkból is alá tudunk támasztani bizonyos régebbi megfigyeléseket, melyek szerint a sima arcbőr, fehér fogak és a fényes haj pozitív irányba befolyásolják értékelésünket. Ez a kultúrában ápoltságot, az evolúció tudományában fittséget jelez.
A tudomány jelenlegi állása alapján a feminin vonások eltúlzása egyértelműen vonzónak tekintett, míg a maszkulinitást illetően ez már nem egyértelmű. Sok eredmény arra utal, hogy a férfiak arcán megjelenő nőies vonások is vonzóak. Igaz ezek az arcok kevésbé domináns státuszt sugallnak, ugyanakkor melegséget, becsületességet és az együttműködésre való nagyobb hajlandóságot jeleznek (az alacsony tesztoszteron szint miatt). A férfi arc tekintetében úgy néz ki mindkét verzió (mind a feminin illetve maszkulin vonások hangsúlyossága) növeli a szépséget. Vigyázni kell azonban ezek mértékével, ugyanis a túl lányos férfi arc gyengeséget jelent, míg a túl maszkulin férfi ábrázat barátságtalan és fenyegető.
A tesztoszteron mint említettem az arcszőrzetért is felelős, mely egyértelműen a dominancia jele, talán az illető erőszakossága miatt. Ugyanakkor humoros, hogy mivel a kopaszságért is a tesztoszteron felel, rengeteg nőnek tetszik egy-egy kopaszodó fej, bármennyire is nevetségesnek tűnik férfiak számára.
A szépség kutatásánál figyelni kell rá, hogy ne csak a szexuális motiváció kontextusában értékeljük. Való igaz, férfiak is tarthatnak vonzónak és megnyerőnek más férfiakat. Lásd a gyakori közmondás: “Nem vagyok meleg de azért a Brad Pittel…” Viccen kívül sokszor pozitív érzést kelt egy azonos nemű fajtársunk arca, mely a jövőbeli együttműködésre, szövetségre való hajlandóság első érzése lehet.
A szépség egyébként a meghatározott kritériumok keretein belül természetesen relatív. Hogy ki mit tart szépnek még rengeteg dolog által befolyásolt döntés. Ezekbe nem szeretnék kitérni, ugyanis ennél ezerszer nagyobb cikkeket lehetne írni a témában például a szülői hatások vagy az önbecsülés viszonylatában.
Zárás-, vagy érdekességképp had vázoljak fel gyorsan két a természetes szelekcióhoz hasonló kiválasztódási folyamatot, mely befolyásolja a szépség preferenciáit.
A szexuális szelekcióról igazából már szó volt rejtetten a cikkben. A kiválasztódás ezen fajtája olyan jellegek, vonások elterjedését eredményezi a populációban, melyeknek nincs haszna tulajdonosa számára az életben maradás szempontjából, csakis szaporodóképességét növeli, az ellenkező nem “ízlése” miatt.
Darwin szerint ez felelős a nemek közti jellegek felerősödésért. Jó példa erre az oroszlán sörénye, melynek ugye gyakorlati haszna nincs, mégis megkülönbözteti a férfi és női példányokat. Ugyanakkor tudjuk, hogy a nagyobb sörénnyel rendelkező hím oroszlánok dominánsabb státusznak örvendenek.
A páva tolla a szexuális kiválasztódásnak egy érdekes alfaját mutatja be jól, név szerint az elfutó (runaway) szelekciót. Ez lényegében arra jelenségre használatos, mikor egy szépséget okozó jelleg annyira felerősödik vagy meg nagyobbul, hogy már kifejezetten haszontalan birtokosa számára, sőt gyakran akadályozza is a túlélésért folytatott tevékenységek végzésében. Mégsem halt ki a páva hatalmas farktollával együtt. Éppen ezért úgy gondolják az ilyen elfutó szelekció által kialakult fenotípusok vagy annyival több szaporodási lehetőséget biztosítanak, hogy az ellensúlyozza a halandóságot, vagy csak a faj különösen erős egyedi képesek megtartani ezen vonásokat. A második esetben a túlélés kivételesen jó génekről árulkodik, mely mint láthattuk fontos eleme a szépségnek.
Ha lesz következő cikkem, minden valószínűség szerint a szaporodás kevésbé izgalmas részéről – nevezetesen a biológiájáról fog szólni.
Bibliográfia:
Bereczkei Tamás – Evolóciós pszichológia (2OO3) Osiris kiadó
Gillian Rhodes – The evolutionary psychology of facial Beauty (2OO6) Annual reviews august 11. 2OO5
