Kobrablog

• A több mint 100 különböző etnikum (130 feletti különböző nyelvvel) együttélésének záloga a szuahéli nyelv kiemelése volt: habár csak egy elenyésző kisebbség (főleg Zanzibáron és környékén) használja anyanyelvként, közvetítő nyelvként a népesség többsége beszéli. Erre nagy szükség is van, a bantu és a nílus-szaharai nyelvcsaládba tartozó nyelveknek nagyjából annyi köze van egymáshoz, mint a magyarnak a kínaihoz.

• Az Oroszlánkirályból jól ismert szuahéli hakuna matata kifejezést folyton mondogatják, ezzel nagyjából el is intézve minden problémát. A másik kedvelt kifejezés a pole pole, amivel kimért lassúságra intik a szerintük túl heves látogatókat. A mambo vipi (lazábbaknak mambo baby) köszönést hallva viszont lehetetlen nem visszamosolyogni a mindig rendkívül kedves helyiekre.

• A nemzetközi repülőtéren egyedül a minket szállító repülőgépet sikerült megfigyelni, ahonnan a füves pusztán át kell sétálni a terminálnak nevezett házikóba, a parkoló pedig a reptér mellett egy földút. Az egész országot a mezőgazdaság dominálja, a főúton folyton kerülgetni kell az ember által húzott, terménnyel megrakott kocsikat.

• A jómódot remekül le lehet mérni a kereskedők által helyieknek kínált portékákból: itt a fő árucikk a tégla, a cement és a festék, a hirdetések ezeken kívül mobiltelefonokat reklámoznak, az út mellett gyümölcsöt és egy-egy csontsovány kakast árulnak.

• A repülőtér mellett maszájnak kinéző kisgyerekek pont úgy rázzák a botjukat, ha turistát látnak, mint a buckalakók a Csillagok Háborújában. Később megtudtuk, hogy valójában a gyerekek nem is maszájok, hanem az arusha törzshöz tartoznak (a szafarik központi városa is róluk kapta a nevét), és a botrázásnak semmilyen negatív jelentése nincsen. Az arushákat és a maszájokat pedig pofonegyszerű megkülönböztetni: az arushák ruhaként használt kendője a pár évvel ezelőtti favágó divatnak megfelelően piros-fekete kockás, a maszájok viszont komolyabban veszik a nomád életmódot, és egyszínű kendőt hordanak – kivéve, aki nem, egyesek még a megtévesztés jegyében kockás kendőt is felvesznek! Akit ennél jobban érdekelnek a maszájok, annak ez a svájci nő által írt könyv ajánlott, aki hozzáment egy maszáj férfihoz, és a válásuk után részletesen leírta a történetüket.

• A tanzániai történelem kulcsszereplője a mai napig a nemzet atyjának tekintett Julius Nyerere, aki bár a gazdaságot teljesen tönkrevágta a szocialista elképzeléseivel, de az etnikai feszültséget sikerrel fojtotta el, ami – ha a szomszédos Ruandára gondolunk – nem is olyan kis eredmény.

• Zanzibár két évvel Tanganyika (a mai Tanzánia kontinentális része) után, 1964-ben lett független, és fél évvel később egyesült is a két ország. A zanzibáriak – habár a keresztény többségű szárazföldi résszel szemben szinte kizárólag muszlimok lakják - féltek attól, hogy túl kicsik ahhoz, hogy megvédjék magukat, és rászorultak a jóval népesebb Tanganyikára. Erőltetett nemzetállami ideák ide vagy oda, a zanzibáriak ma már erős utálattal viseltetnek a kontinentális résszel szemben; állításuk szerint ott költik el a turizmusból befolyó bevételeiket.

• Dél-Afrikához képest az egész ország sokkal békésebbnek és nyugodtabbnak tűnik, a bűnözés is sokkal alacsonyabb. A favelák is hiányoznak, persze a városok porosak és koszosak, de valahogy kicsit emberibbnek tűnnek, mint Dél-Afrika szegénynegyedei.

• Arusha városa hiába 300 ezres, a belváros közepén is állatokat tartanak, és remek falusi illat lengi be a települést. A kakasok viszont nem olyan előzékenyek, mint az európai társaik, szerintük a kukorékolást naplementétől napfelkeltéig kell végezni, nehogy valaki aludni tudjon a közelükben.

• A szuahéli konyha lényege, hogy mindenből ragut kell csinálni, ezen felül a kukorica dominál még, amiből a polentához hasonló ugalit készítenek. Az kifejezetten jót tesz a gasztronómiának, hogy nincsen pénz mesterséges adalékokra és fagyasztott hozzávalókra, szinte mindenhol egyszerűen, de jóízűen főznek.

• Az eredetileg kenyai M-Pesa és az indiai Airtel Money meghatározó cégek az országban, a telefon alapú pénzfizetési rendszerüket az út menti gyümölcsárusok is használják. Egyes számítások szerint csak az M-Pesa tíz éven belül 200 ezer háztartást emelt a szegénységi küszöb fölé.

• A legnépszerűbb közlekedési mód a gyaloglás, elképesztő távokat tudnak a helyiek a hőségben menni a pusztában, szigorúan hosszúnadrágban és hosszúujjú ruhában. Aki mégsem gyalogol, az a dala dala nevű iránytaxit használja, ami a nevét egyesek szerint onnan kapta, hogy egy dollárba került, és ezt annak rendje és módja szerint közhírré is tették a sofőrök.

• Tanzániában nemcsak az iskolai egyenruha a kötelező a gyerekeknek, hanem a közel kopaszra borotvált fej is – nemtől függetlenül. Azért a brit gyarmati hagyományok nem annyira erősek, hogy zebrás zoknit ne szabadjon felvenni a szetthez. A megpróbáltatások viszont korán kezdődnek: iskola után már 3 évesen egyedül járnak haza a gyerekek napi rengeteg kilométert legyalogolva.

• Igen érdekesek a házasodási szokások Arusha környékén: első körben a kiszemelt feleséggel kell megegyezni a nászról, ezután jön azonban a neheze: meg kell győzni és/vagy vesztegetni a szüleit, hogy ők is adják hozzájárulásukat, ellenkező esetben ki van zárva a házasság. Ha a szülők elfogadják a vőlegényt, akkor az vihet nekik egy kiló cukrot, aminek felhasználásával egy teadélutánt tartanak, amire természetesen a teljes rokonságon kívül a szomszédok is hivatalosak. Ezután a vőlegény összegyűjti a megegyezés szerinti pénzt vagy teheneket, egyes liberálisabb családokban állítólag ennek mértékét már maga a menyasszony határozhatja meg.

• Teljesen normálisnak számít megállni a főút közepén, megállítani a szembejövőt, majd egy percig társalogni vele, hogy merre látott éppen rendőrt. Az is köztudomású, hogy minden rendőrt meg lehet kenni, ha mégis gond lenne, de persze spórolásnak pont megfelel az információ folyamatos áramlása.

• A boltokban szárított gyümölcsön meg néhány, a turistáknak szánt alap árun kívül főleg Dél-Afrikából importált termékek vannak, valamint a remek ízű Stoney Tangawizi, ami egy gyömbérsör-szerű afrikai ital, és mindenki esküszik rá, hogy a tanzániai palackozóból kerül ki a legfinomabb. Természetesen ezt a céget is felvásárolta már a Coca-Cola.

• Az esős évszak még a szárazság idején is meghatározza a látképet: az út mentén mindenhol hatalmas üregek vannak, amit a hatalmas mennyiségű víz vájt ki magának. A lyukak kimondottan jól tudnak kinézni a többméteres termeszvárakkal a háttérben.

• Bár a legtöbben állatokat nézni jönnek ide, a fáknak és úgy általában a környezetnek sincsen szégyenkezni valója: a baobab egészen különleges, de a kolbászfa és a különböző akácok sem maradnak le, együtt remekül hozzák az elvárt Afrika-hangulatot.

• A vadállatok közül a legveszélyesebb messze a bivaly, ami ha beindul, simán feldönti a dzsipeket is, ráadásul vannak annyira szociális állatok, hogy zavarja őket, ha levadásznak egy tagot a csordából. Utánuk a mérgeskígyók következnek, a sokkal félelmetesebbnek kinéző oroszlánok és elefántok nem bántják az embert, ha az nem provokálja őket.

• A gnúkról még az oroszlánok is tudják, hogy nem olyan empatikusak egymással, mint a bivalyok, így ha nem akarnak sokat vesződni a vacsorával, őket vadásszák le.

• Sok helyen láttunk már ellenszenves turistákat, de Tanzánia messze túltett mindenen: valamiért ide nagyrészt borzalmas emberek jutnak el, akik lekezelőek a helyiekkel, úgy érzik, nekik minden jár a pénzükért cserébe, viszont a környezetre magasról tesznek.

• Zanzibár – ellentétben a minden igyekezet ellenére kényelmetlen szafari túrákkal – közel van a földi paradicsomhoz, bár hegyek nincsenek, de fehér homok és kitűnő szállodák igen, és még láthatóan nem érte el a szigetet a tömegturizmus, így az elővilág is majdnem érintetlen. A sziget évszázadokon át ománi gyarmat volt, egy időben a szultán is ide tette át a székhelyét, ennek megfelelően a mai napig érződik az ománi hatás, még a jópofa turbánjukat is hordják. A zanzibári függetlenség igen népszerű elképzelés, még egy félig szabadságharcos, félig terrorista muszlim szervezetük is van.

• Bár a közvélemény szemében Zanzibár a fűszersziget, a szomszédos Pembán kategóriákkal több fűszer terem. A kormányzat viszont rendes antikapitalista szervezetként előírja, hogy alacsony áron el kell adni a megtermelt fűszert a központi elosztónak, akik majd nagy profittal továbbadják azt, amiből persze a helyiek már semmit sem látnak. Ennek megfelelően virágzik a feketekereskedelem, a kínaiak tízszeres pénzt is megadnak a fűszerért. A helyzet odáig fajult, hogy ottlétünkkor egész Pemba szigete tengeri blokád alatt állt, hogy visszaszorítsák a csempészetet.

• A maláriától való félelem az egyik fő ok, ami a turistákat visszatartja Afrika ezen részétől: valóban nehéz téma, mi Malarone-t szedtünk, és egy kezdeti nyugalmi időszak után hetekig nem tudtunk aludni tőle, amikor meg igen, akkor színes-szagos rémálmaink voltak. Talán a legjobb tanács a témában az, hogy vigyen magával gyógyszert az ember, és helyben próbálja megtudni, mennyire veszélyes éppen a helyzet - nekünk pont a szárazföldi rész maláriamentes volt, Zanzibár viszont erősen fertőzött.

 Látnivalók: 

• Szafari: nehéz erről tömören írni, egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, Tanzánia remek hely erre, viszont nem a legolcsóbb, ellenben a környezet gyönyörű. Javasolt a safaribookings.com oldalon legalább 4-5 szolgáltatótól árat bekérni. Mi három parkot néztünk meg, mindegyik egy nap volt, a Ngorongoro abszolút világszám, itt az állatok egy gyönyörű kráterben élnek, és az elefántok kivételével nem is tudnak kijönni, annyira meredek hegyek veszik körül; mindenféle állatot lehet itt látni, még az orrszavú sem ritka. A Lake Manyara park egy erdős park, sok állattal (a mindenhol gyakori elefánt mellett itt rengeteg zsiráf is él), valamint sok száz fős páviáncsaládokkal, itt élnek a fára mászó oroszlánok. A Tarangire parkban vannak baobab fák, állítólag más évszakban még több állat van itt.

• Zanzibár Kőváros: koszos, büdös és elviselhetetlenül túlzsúfolt a sziget székhelye. Ritkán indokolt, de itt tényleg érdemes vezetővel menni, a piacon be lehet vásárolni fűszerekből, a többi rész hanyagolható.

• Fűszertúra: váratlanul jó program, az ember szeme előtt szednek le mindenféle gyümölcsöt és fűszert, amit meg is lehet enni, a friss fahéj például felejthetetlen, de a bors, a szegfű, különböző kókuszok, ananászok is kiválóak.

• Búvárkodás: Mnemba sziget környékét tartják a legjobbnak, sajnos már most túlzsúfolt a rész, a vízi élővilág közepes.

• Strandok: ebben nehezen verhető Zanzibár, szinte végig érintetlen fehér homokos strandok veszik körbe a szigetet, több helyen lagúnával (és az ezzel járó világoskék tengerszínnel) megspékelve.