Kobrablog

• A cruise a legköltséghatékonyabb módja egy szigetekkel zsúfolt régió bejárásának. Alig kerül többe, mint egy hotel, és az étkezés és közlekedés is meg van oldva. Ennek megfelelően igen népszerű az amerikai középosztály körében. Megunni nehéz, a kikötők mindig változnak, a hajón pedig rengeteg dolgot lehet csinálni.

• Bár sokféle hajó fut, és a felszereltségük függ az üzemeltető társaságtól és a hajó osztályától, de nekünk sikerült kétszer is ugyanazt az (átlagos méretű) hajót kifogni. Ez a hajó 3000 embert tud szállítani, plusz az 1150 fős személyzetet. 290 méter hosszú és 13 emelet magas, a laposabb szigeteknél a felső szintet kilátóként is remekül lehet használni.

• A hajókabinokról kialakult kép ellenére a szobák egyáltalán nem nyomasztóak, még az ablaktalan belső kabinok is kifejezetten kényelmesek. Ezen sokat segít, hogy a szobákon belül tényleg minden tökéletes: egyetlen kapcsolót, polcot vagy konnektort sem lehetne odébb tenni úgy, hogy javuljon a végeredmény.

• Az étkezés a cruise egyik fő erénye, 6-7 étteremben lehet egész nap (ingyen) enni, kifejezetten jó ételeket. A mexikói burrito stand és a hamburgerező is olyan minőséget hoz, mintha egy jobb étterembe menne be az ember, a vacsoránál pedig a menü (ahol akárhány fogást lehet kérni) tényleg minden igényt kielégít.

• Az étkezés után a remek show-k következnek a cruise erényei közül: koncert, stand up comedy, vetélkedők váltják egymást, kifejezetten magas színvonalon, az unatkozás akkor is kizárt, ha éppen aznap nem köt ki a hajó.

• A szervezettség lenyűgöző: nemhogy bunkó dolgozót nem lehet találni, de tényleg mindenkin érezni, hogy a maximumot hozza ki magából. A döntő többség indonéz és fülöp-szigeteki, akik egészen magas minőségben szolgáltatnak. Utánuk a kelet-európaiak következnek, nyugati országokból érkezett dolgozót csak a recepción találni.

• A hajón dolgozóknak egyáltalán nincsen szabadnapja, 7 hónapos szerződéssel dolgoznak napi 14 órát, és nem a klasszikus lapátot támasztó hozzáállással. Cserébe szinte a teljes fizetésüket félre tudják tenni, és saját medencéjük van a hajó elzárt részén. A megállók a legritkább esetben hozzák lázba őket, jellemzően annyira fáradtak, hogy ha épp lenne egy kis szabadidejük, inkább alszanak egyet. A kezdeti időkhöz képest (amikor csak amerikai feketék voltak a dolgozók) annyi előrelépés mindenképpen van, hogy a hajófenékre bezsúfolt matracok helyett kétfős szobákban helyezik el őket.

• A hajó biztosította kényelemből logikusan következik, hogy a cruise igen népszerű a kövér amerikaiak körében. A kövérek aránya nagyban függ az időponttól is, a tavaszi szünet idején nagy ívben elkerülik a cruise-t, ilyenkor a fiatalok veszik át az uralmat.

• Bár a testtömeg-index nem érdekli az utasok nagy részét, a higiénia annál inkább, a nyilvános wc-ből kifelé külön zsebkendőt adnak ajtónyitáshoz, és mindenhol kézfertőtlenítőbe lehet botlani.

• A hullámzást bár kicsit lehet érezni, egyáltalán nem okoz problémát; egy ekkora hajón tényleg nagy vihar kell, hogy rosszul lehessen valaki. A cruise után viszont még egy napig simán lehet érezni a mozgást.

• Az igazi lehúzás az internet: egy napra 16 dollárt kérnek, amit csak részben indokol a műholdas kapcsolat költsége. Egy alkoholos koktélt 9 dollár körül adnak, ami nem riasztja el az amerikai nagymamákat és nagypapákat, hogy mértéktelenül piáljanak. Az igazán profik nagyon drágán vesznek első nap korlátlan alkoholt tartalmazó csomagot. Ezeken felül viszont nehéz pénzt költeni a hajón.

• A légkondin nem spórolnak, a közös helyiségekben 18-20 fokra hűtik a levegőt.

• A hajón dolgozók közül rengeteg vicces karaktert lehet látni, a főpincéreknél alapkövetelmény, hogy a gyors és profi kiszolgálás mellett szórakoztatóak is legyenek. Nekünk a kedvencünk az Abcde nevű indonéz lány volt, akinek a szülei rajonghattak a betűzésért.

Meglátogatott állomások:

2015:

• Cozumel, Mexikó: Egy sziget a mexikói szárazföldtől 10 km-re, ahol főleg amerikaiaknak épült hotelek vannak. Mi átmentünk a komppal Playa del Carmenbe, ahonnan iránytaxival továbbmentünk Akumalba. Már a kompon is támad a macsó kultúra, a kapitány driftelve áll be az állomásra, és végig a családfői szerepre rájátszó reklámokat adnak az amúgy teljesen modern kompon. Az iránytaxi külön élmény, a néhány vállalkozó kedvű turistán kívül csak ingázó helyiek vannak, akik végigkiabálják az utat, és legalább lehet valamennyit látni a beépítetlen részekből is. A sofőr minden izgalom nélkül visszatolat száz métert az autópályán, ha utast lát valahol. Akumalban a strand az óriásteknősökről híres, amiket a partról sznorkelezve lehet megnézni. Fél óra nézelődés után könnyen meg lehet érteni, hogy hogyan élhetnek ilyen hosszú ideig a teknősök, a csigák hozzájuk képest türelmetlen lények.

• Belize: Maga a megálló egy koszfészek a látnivalót nélkülöző fővárosban. Belize teljesen lapos, viszont a tengerparti részek erősen hajaznak a paradicsomról kialakult képre: tökéletesen áttetsző világoskék tenger pálmafás szigetekkel. Az ideális környezet nem sarkallja arra a helyiek többségét, hogy munkára pazarolják az idejüket, ennek megfelelően elképesztő a szegénység, ami a környezet miatt mégsem nyomasztó. A hurrikánok – ahogy az egész térségben – az emlékezet fő támpontjai, 30-40 évente jön egy pusztító hurrikán, az utolsó 2001-ben rombolta porig a térséget, a nyomai még mindig láthatóak bedőlt épületek és partszakaszok formájában. Mi Belize-ben befizettünk egy helyi szolgáltatónál, King Jamesnél, aki motorcsónakkal elvitt Caye Caulkerre, egy 35 km-re található szigetre. Már maga a hajóút is komoly látnivaló a sok kis szigettel, Caye Caulkeren (amiről büszkén hirdetik, hogy a világ második legnagyobb korallzátonyának része) pedig kisebb cápákkal és rájákkal lehet úszni, amik a vezető állításával szemben egyáltalán nincsenek benyugtatózva, ellenben teljesen veszélytelenek, és a csípőig érő vízben meg is lehet őket simogatni. Utána a szigeten is lehet egyet sétálni, valamint fürödni a tengerben. A helyi boltok nagyon olcsóak, az elengedhetetlen gin-rum-tequila hármason és a fűszereken kívül furcsa módon elképesztő választék van vaníliaaromából és csavarokból. A helyi újságban pedig minden hirdetés mellett ott virít az illető mobilszáma is. A boltok előtt kötelező elem a raszta Jay és Néma Bob, akik szívás közben a falat támasztják. Az egyik legjobb megálló volt eddig.

• Honduras: Itt is egy szigeten áll meg a hajó, Roatánon, amit a cruise társaságok a sokkal hangzatosabb nevű Mahogany Bay néven hirdetnek. Maga a sziget túl messze van ahhoz a szárazföldtől, hogy át lehessen menni, és rettentő szegény (a Karib-térségben csak Haiti szegényebb), így nem elég biztonságos ahhoz, hogy jó szívvel körbe lehessen járni. Egy nagy privát rész van a kikötő mellett, ahol még síliftet is építettek, nehogy a kövér vendégeknek végig kelljen sétálniuk kemény 250 métert. Maga a strand szép, és változatos növényekkel telepítették be a parkot, de engem egy gyomorrontás ledöntött a lábamról, úgyhogy mérsékelten tudtam élvezni a kikötőt.

• Grand Cayman: Itt szembesültünk először azzal a később többször megtapasztalt igazsággal, hogy azok a szigetek jártak jól, amik nem erőltették a függetlenség témáját. A Kajmán-szigetek máig Nagy-Britannia tengerentúli területe, egyben a térség messze leggazdagabb szigetcsoportja, köszönhetően a 600 banknak, amik kihasználják az eufemisztikusan kedvezőnek nevezett adórendszert, valamint a nagy létszámban érkező turistáknak – ottlétünkkor éppen 7 cruise hajó kötött ki. Mi a Hét Mérföldes Part nevű részen voltunk, ami nem hazudtolja meg a nevét: homokos strand, ameddig a szem ellát, a strandon sétálás kedvelőinek nagy örömére.

 2016:    

• Half Moon Cay: A Carnival társaság magánszigete a Bahamákon, szintén marketingszempontból átnevezve az eredeti Little San Salvador Islandről. A szigeten egy 20 hektáros területet építettek be, a többit meghagyták sétálóútnak és madárrezervátumnak. Keveset vártunk ettől a szigettől, ehhez képest kifejezetten jó program volt. A szigeten ingyen lehet ebédelni, és több bárt is csináltak, az egyiket egy kamu kalózhajóba építették. Emellett lehet búvárkodni, jet skizni, röplabdázni, kosarazni, aki pedig el szeretne költeni egy rakás pénzt, az saját tengerparti házat is bérelhet a kikötés idejére. Házasodóknak külön kápolna is van. Sajnos elég szeles időben kötöttünk ki, délutánra lett csak olyan idő, hogy végig lehessen sétálni a homokos parton. A szigeten bőven el lehet értelmesen tölteni egy napot, és még marad felfedezetlen terület is.

• Grand Turk: Egy 18 négyzetkilométeres sziget, teljesen lapos, talán itt volt a legrosszabb időnk, végig felhős volt és fújt a szél. Egy szigetkört mentünk egy helyi taxissal, aki a francia idegenlégióban szolgált korábban, és megállás nélkül mesélt a szigetről. Itt a 2008-as hurrikán rombolta le a kétharmad szigetet, azóta viszont újjáépítették amerikai segélyből a nagy részét. Az amerikaiak egy katonai bázist tartanak fenn a szigeten, és néhány éve egy járőrözés során megöltek egy helyi halászt. Mivel a szigeten összesen 3700-an élnek, a legtöbben személyesen is ismerték az áldozatot, azóta szívből utálják az amerikaiakat. Arra viszont nagyon büszkék, hogy egyes kutatók szerint esélyes, hogy itt kötött ki először Kolumbusz Amerikában. A szigeten a turizmus előtt a sóbányászat volt a fő bevételi forrás, az ehhez használt szamarak később elvadultak, és egy időben 7000 legelt szabadon. Egy amis vezető látogatása során merült fel, hogy adják nekik az állatokat, ők majd jó gondjukat viselik, így sikerült leszorítani a számukat 700-ra. A szamarak igen vadak, ráadásul a tavaszi szünetben érkező amerikaiak rászoktatták őket a sörre, úgyhogy itt megvalósult minden budapesti belvárosi polgármester álma, és senki sem mer közterületen alkoholt inni, mert a szamarak bármikor támadhatnak.

• Antigua: A Karib-szigetek két fő fajtája, a lapos homokzátony és a vulkanikus hegyvidék közül ez már az utóbbi fajtába tartozik. Itt a strandok jelentik a fő látványosságot, a helyi buszokkal bárhová el lehet gyorsan jutni. Az antiguai fekete ananászt már jó előre kinéztem, ehhez képest az átlagnál jóval kisebb és elvileg édesebb gyümölcs elég savanyú volt, persze azt nehéz megmondani, hogy ez a fajta hibája, vagy csak rosszat sikerült kifogni. A népesség itt is teljesen fekete, és bár a hivatalos adatok szerint a GDP közelít a magyarhoz, ebből a szigeten nem sok látszott. Az ország elsőként ébredt, és már 1994-ben legalizálta az online szerencsejátékot, a bevételek komoly része még mindig innen származik. Újabban kezdenek átállni a torrentoldalakra, a jogrendszer semmilyen védelmet nem ad a szellemi tulajdonnak – ha kis eszük van, leszerződtetik Johnny Deppet az ország arcának, és átnevezik magukat Karib-tenger kalózai szigetre. Az utak borzalmasak, emiatt az út mellett sűrűn sorakoznak az autógumi árusok. A gyerekeket brit mintára egyenruhában járatják iskolába, a buszon pedig kreol nyelven kiabálnak egymásnak a láthatóan ismeretlen emberek. A kedvenc témájuk a „white mann”, ezt a megjegyzést mindig hangos röhögés követi. Mi Turners Beachre mentünk, pár óra múlva pedig tovább Valley Church Beachre, az első is szép, főleg a strandtól délre található érintetlen félsziget, a második pedig teljesen megérdemelten szokott felkerülni a Karib-térség legszebb tengerpartjainak listájára.

• Martinique: Franciaország tengerentúli területe, ennek megfelelően a legtöbben a hajón utálták a megállót, mivel az emberek a megszokott francia vendégszeretettel állnak a turistákhoz, és csak eurót fogadnak el. Angolul egy szót sem beszélnek, és a térségben kötelező reggae mellett a francia rap is népszerű. Cserébe az utak rendezettek, a buszok jó állapotúak, és a nyomornegyedek sem a városközpontban épültek. Maga a kikötőváros is megér egy órás sétát, a francia hatás a Carrefour mellett a gyarmati épületeken és a jó éttermeken is látható. Az erődöt csak kívülről lehet megnézni, mert a mai napig katonai bázisnak használják. Ha valaki idomulna a helyi szépségideálhoz, a sétálóutcákban lehet kipárnázott fenekű bikini alsót is kapni. A legfőbb látnivaló a székhelytől kb. 35 perces buszútra található Balata Kert. Ehhez fel kell menni a szerpentinen a hegyekbe, már az út is gyönyörű, a növényzet elképesztő, az út végén meg világszínvonalú a látnivaló. A kertet egy Jean-Philippe Thoze nevű kertészmérnök építette ki a gyarmati időkből származó házhoz tartozó háromhektáros kertben. Minden elképzelhető trópusi növényt idehozott, és kiváló ízléssel csoportosította őket, és kis szerencsével még kék kolibrit is lehet itt látni. Ha ez valakinek nem lenne elég, a kertből látni a sziget két legmagasabb csúcsát, és építettek egy függőhídrendszert is, ahol fáról fára lehet közlekedni, és el lehet látni a tengerig. Az egyik legjobb program volt eddig.

• St. Lucia: A legdélebbi meglátogatott sziget, az esőerdő itt a legsűrűbb. A fő látnivaló a Pitons (szögek) nevű hegycsúcspár, a magasabbik 771 méterre emelkedik ki a tengerből – a név nem meglepő módon elég gyakori errefelé, Martinique-en is így hívják a legmagasabb hegyeket. A reggae-őrület is itt a legerősebb, a sofőrünk konkrétan Bob Marley-nak hívatta magát, és ezt egy kicsit sem tartotta senki furcsának. Egy katamarános útra fizettünk be, ahol elvittek a Pitonsig, utána pedig fel a hegyekbe, megnézni a még gőzölgő és elég unalmas vulkánt, egy vízesést, majd a visszaúton egy csak hajón megközelíthető öblöt. Szép a sziget, de vagy mi fáradtunk el a sok vulkanikus szigetben, vagy az játszott közre, hogy kicsit betegek voltunk, de ez kevésbé volt kiemelkedő élmény.

• St. Kitts: Itt megint rosszabb időt kaptunk, ezért a strandokat kihagytuk, és elmentünk a fővárostól 15 perces gyalogtávra lévő gyarmati klubba, Palms Court Gardensbe. Innen remek a kilátás a fővárosra és a hajók által használt öbölbe, maga a kert és a magaslati medence ideális fotóhelyszín, és itt bárki gyarmati elöljárónak érezheti magát. A helyiek egyébként nagyon büszkék arra, hogy a függetlenség ellenére valamivel magasabb a GDP a térség átlagánál, amiből egyáltalán nem látszik semmi sem a fővárosban. Útközben betévedtünk egy szombati istentiszteletre, egy olyan házba, ami biztosan nem fogja túlélni a következő hurrikánt. A prédikátor teljesen átszellemülten kiabált három angol szót a legszebb ruhájukba öltözött hívőknek, akik láthatóan nagyon élvezték ezt.

• St. Thomas: Az USÁ-hoz tartozó sziget az amerikai jachttulajdonosok kedvence, a kikötő és a környező öblök tele vannak óriási hajókkal, a főutca pedig márkás ruhaboltokkal, amik vitorláscipőből kiemelt kínálatot tartanak. Jó amerikai szokás szerint tömegközlekedés szinte egyáltalán nincsen, viszont fiatalokat meglepően nagy számban lehet látni. Mi taxival átmentünk a sziget másik oldalára, Magen’s Beachre, ami szintén szerepelni szokott a világ strandjainak toplistáin. A part tényleg gyönyörű, de a belépődíj ellenére annyian vannak, hogy az elvesz az élményből.  Ennek ellenére érdemes megnézni, és átsétálni az öböl kevésbé zsúfolt részeire. Visszafelé kérésre megáll a taxi a hegy tetején, ahonnan gyönyörű a kilátás.

• San Juan, Puerto Rico: Szintén amerikai terület, a spanyoloktól szerezték a szigetet 1898-ban, és évtizedek óta terítéken van, hogy ők lesznek az 51. állam. San Juan óvárosa maga a tökéletes cruise állomás, fél nap alatt kényelmesen besétálható. A sziget volt a Karib-térség kapuja évszázadokon át, ezért komoly erődrendszert építettek a tengerparton, ami jó állapotban megmaradt. A spanyol hatás a mai napig dominál, a helyiek nagy része erősen töri az angolt, és az autópark is vegyes, a normál méretű kocsikat még nem tudták teljesen kiszorítani az amerikai monstrumok. A buszok teljesen kiszámíthatatlanok, nincs is menetrend, amikor a sofőrnek kedve van, akkor elindul, utána pedig megállás nélkül beszél egy kinézett utashoz, gyakran úgy, hogy az utat sem nézi közben. A gyalogoslámpa nem népszerű errefelé, figyelni kell, hogy mikor állnak meg az autók, egy idő után érdemes megkockáztatni az átkelést. A fővárosban sok a panelház, a tengerparton is rengeteg 15 emeletest építettek. Ipar szinte egyáltalán nincsen a szigeten, a rum az egyetlen említésre méltó exportcikk. Szabadon garázdálkodnak viszont a leguánok, mi egy másfél méteres példánynál jöttünk rá, hogy mégsem szobrot állítottak az állatfajnak, hanem igen aktívan mozog is. Ez volt az utolsó állomás, úgyhogy még három éjszakát itt maradtunk, strandolásra ideális hely, a homokos part kilométereken keresztül nagyjából száz méter széles. Az óváros után keletre Condado következik, ami a fiatalos negyed, a tenger itt hullámosabb, viszont kiemelkedő éttermek vannak, az eddigi legjobb Szent Jakab kagylót az Oceano nevű helyen ettük. Még keletebbre jön Isla Verde, mi itt laktunk, ez az amerikai szárazföldről érkező turistákra fókuszál, a legtöbb nagy hotel itt van, és még a tenger is nyugodtabb.