Teljességgel érthetetlen, hogy 2011-ben vannak még emberek, akik képesek jegyet venni a Madách színház bármely előadására. Ez körülbelül olyan, mintha az ember bunkóval kezdene galambra vadászni, pusztán azért, mert éhes: egyrészt a galamb nem finom, másrészt kulturált ember nem vadászik bunkóval. A komolytalan tartalmat kínáló színház, a gagyi vígjátékok ideje lejárt, a beszélgetős és valóságshow-kat pedig jobb meghagyni a proletariátus szórakozási formájának.
A semmilyen energiát nem igénylő szórakozás iránti vágy viszont teljességgel helyénvaló: aki nem szeret agyatlanul a képernyőre bámulni, az hazudik vagy szabadbölcsész.
A sitcom az értelmes ember számára elérhető könnyed szórakozás egyik legjobb formája.
A modern sitcom, avagy szituációs komédia közös élettérben élő emberek mindennapjait mutatja be, lehetőleg minél több poént sűrítve a filmnél rövidebb (általában 20 perces) részekbe. Arisztophanész és Plautus óta fejlődött annyit a világ, hogy az elmaradottaknak televíziója, a szerencsésebbeknek pedig internet-hozzáférése legyen, így a mai sitcomok évadokon át ívelnek, és terjedelmüknek egyetlen kapitalista találmány szab gátat: a nézettség. Hatalmas előnye a szórakoztató színházakkal szemben a sitcomok világának, hogy lelketlen producerek és profitorientált TV-csatornaigazgatók engedik képernyőre és küldik őket a süllyesztőbe, így a sznobéria önmagában nem elegendő a fennmaradáshoz.
Ami a sitcomot a konkurens teljes estés vígjátékok fölé emeli, az a végtelen hosszúságuk, hiszen a sitcomok íróinak nem kell minden rész elején negyedórát arra szánniuk, hogy bemutassák a szereplőket, különös tekintettel azok jellemvonásaira, hanem már kész (és szerencsés esetben összetett jellemű) karakterekkel dolgozhatnak, és arra koncentrálhatnak, amire mindenki kíváncsi: a lehető legütősebb poénok gyártására. A sitcom műfaja ráadásul kiválóan alkalmas azon kellemes érzés felkeltésére, amit az ismert és megszokott környezet vált ki az emberből, ugyanazon okból, amiért a kisgyerek is ezerszer akarja ugyanazt a játékot játszani.
A sitcomok világa – eltérően a mozifilmekétől – napjainkban éli fénykorát. Mint az a következő bejegyzésből is ki fog derülni, a legjobb sitcomok többnyire a 2000-es években indultak, és jelentős részük még mindig fut az amerikai tévékben.
Az a sztereotípia tehát, hogy a sitcom agyatlan szórakozás lenne, teljes mértékben helytálló. Éppúgy agyatlan szórakozás, mint a szex, az evés vagy az alkoholfogyasztás: az ösztönök helyénvaló kiélése, ami az ember mindennapját képezi az ősidők óta, és még fogja is egy jó ideig.
