Kobrablog

• Még soha nem jártunk olyan helyen, ahol az alma drágább, mint a mangó - nem mintha a mangó olcsó lenne, Tahitin elképesztően drága minden. Népszerű étel még az abiou és a star apple nevű lila gyümölcs. 

• A Marchéban a legolcsóbb csomag sushi közel négyezer forintnyi csendes-óceáni frank, és még jól sem lehet vele lakni. Ehhez képest Bora Borán és Mooreán alig drágábbak az éttermek a Nyugat-Európában megszokottnál, itt a szállásokon keresnek sokat. 

• Francia Polinézia tényleg nagyon szép, természeti látnivalókban verhetetlen, de az épített környezetre már sokkal kisebb gondot fordítanak. Néhány szép szállodát leszámítva lehangoló látvány, ahogy a paradicsom közepén szakadt vityillókban laknak a francia átlagnak megfelelő jövedelmükből a helyiek. Bora Borán az egyetlen út közepén talicskát toló bácsit kell kerülgetni, ami egy magyar zsákfaluban sem gyakori tevékenység. 

• Az exportbevétel kétharmada fekete gyöngyből származik, amit a lagúnákra épített cölöpökre felhúzott kis házakban termesztenek. Nevével ellentétben a legritkább esetben lehet fekete színű gyöngyöt találni, inkább a zöld és a szürke árnyalataiban játszanak, és tényleg szinte minden turista visz haza belőlük. 

• A polinézek nyelve közeli rokona a hawaii-nak, és az utazónak könnyű dolga van, mert minden hangot fonetikusan ki kell ejteni benne. Különösen szimpatikus aspektusa a nyelvüknek, hogy gyakori a Mate férfinév, ami majdnem ugyanúgy ejtendő mint a magyar párja. 

• Papeete, a főváros Tahitin a Rejtő könyvek kikötővárosaira emlékeztet, sajnos ami egy regényben szórakoztató, az élőben kevésbé: a rengeteg hajléktalan, a kosz és mocsok nem teszi vonzóbbá a lepukkant várost. A többi polinéz sziget után meghökkentő az emeletes (helyenként vasbeton szerkezetű!) házak látványa. A mai napig meghatározza a város látképét, hogy az 50-es években öntötték a szigetekre a pénzt Franciaországból, a fővárosban a legtöbb épület akkor épült, és azóta sem nyúltak hozzájuk. A legtöbb turista ezért csak átutazik Tahitin, pedig a sziget déli része semmi kivetnivalót nem hagy maga után, és a bálnák sűrűsége is egyedülálló – a déli részen közvetlenül a kikötők mellett lehet akár 10-12 méteres példányokat is megfigyelni. A bálnafigyelésnél egyetlen sportot szeretnek a helyiek jobban, ez pedig éjszaka, a sötét autóút közepén lámpa nélküli biciklizés. 

• A híres francia vendégszeretetben nem kell csalatkozni: bár a polinézek kedvesek és segítőkészek, a helyi szolgáltatásokat kezükben tartó, az anyaországból kitelepült franciák nyelvtudás hiányában gyakran lekezelőek, és legtöbbször a francia turistákat részesítik előnyben. A zavaró szervezetlenség mellett a kapitalizmushoz is más a hozzáállásuk, mint a Föld egyéb szép helyein megszokott; a monopolhelyzetben lévő reptéri boltban például már délelőtt elfogyott minden étel, úgyhogy az utazók nagy része éhes maradt, és ez láthatóan a világ legnormálisabb dolgának számít errefelé. 

• A franciák szinte az összes nukleáris kísérletüket Polinéziában hajtották végre, összesen 193-szor robbantottak a térségben, főként Muruorán, ami a mai napig lakhatatlan. Kezdetben a helyiek támogatták a kísérleteket, mivel ezzel együtt sok katonát vezényeltek a térségbe, ami jót tett a gazdaságnak, ma már persze más a hozzáállásuk. 

• A tetoválás technikáját Polinéziából vitte haza Cook kapitány legénysége, maga a kifejezés is a megjelölni jelentésű tatau szóból származik. Mi egyetlen olyan polinézt sem láttunk, akin ne lett volna legalább egy tetoválás, a nők állítólag az első menstruációkor kezdik el a varratást. 

• A leghíresebb sziget, Bora Bora eredeti neve is Pora Pora volt, csak félrehalloták a felfedezők, ma már a helyiek is B-vel használják.

• A kereszténység elterjedése előtt bevett szokás volt a kannibalizmus, és mivel fém egyáltalán nem volt, ezért a csontokból is változatos használati tárgyakat készítettek, amivel ma imádják ijesztegetni a gyengébb idegzetű turistákat. 

Meglátogatott szigetek:

• Nuku Hiva a Marquises-szigetek nevű alcsoport legnagyobb tagja, itt van a székhely is. Ezt azért nem kell annyira komolyan venni, az egész szigeten összesen 1800-an laknak, a székhely főútján a helyiek jelentős része lovon közlekedik. A lakosság annyira kevés, hogy kivétel nélkül mindenki mindenkinek messziről köszön. Az egykor szebb napokat látott sziget (a fehérek által behurcolt betegségek előtt 50.000 lakos élt és háborúzott egymással itt) teljesen eltér a többi polinéz tájtól, aminek az oka a geológiai különbségekben keresendő. A vulkánok élete kicsit leegyszerűsítve három szakaszra osztható, az elsőben aktív a vulkán, és nő a sziget (ilyenek a Hawaii-szigetek), a másodikban a korrózió pusztítja a már kihűlt vulkánt, a harmadikban pedig nem maradt sok a vulkánból, és gyakran az egykori perem helyén, a kalderán belül sekély vízű lagúna alakul ki. Nuku Hiva a második fázisban van, ennek megfelelően még remek kilátók vannak a teljesen lakatlan és méregzöld növényzettel borított hegyek tetején. A megmaradt kevés lakos főként a kókuszdió kiszárított húsából előállítható kopra termeléséből él (ezen kívül megy még a banán, a kenyérfa és a taró növények). A szigetcsoport a teljesen értelmezhetetlen UTC-9:30-as időzónában van, még senkinek nem sikerült megmagyaráznia, hogy mi értelme van 30 perccel arrébb állítani az órát, mint a szomszédok. A kilátókon és az érintetlen természeten kívül rengeteg tohua van a szigeten, ami egy bonyolult hierarchiát leképező ceremoniális közösségi tér romjait jelenti. A szigetcsoport egyetlen kórháza is itt van, ahol egyetlen orvos dolgozik, valamint évi egyszer idelátogat egy nőgyógyász és egy kardiológus is. 

• Fakarava a Tuamotu-szigetek tagja, egy atoll, a vulkánok utolsó szakaszának mintapéldája. A bő 60 km hosszú sziget átmérője 300 méter körül van. A világ egyik legjobb búvárhelye, a víz alatt pont olyan, mint egy National Geographic dokumentumfilmben, a színes halak, ráják és hemzsegő cápák mind fantasztikusak. Maga a sziget is egészen kiemelkedő látnivaló, az egyetlen úton biciklivel lehet közlekedni, és lényegében bárhol be lehet menni az egy méter mély, türkizkék színű lagúnába. Épületből nincs sok, a 837 lakos azért vallásilag kellően megosztott, a kötelező katolikus és protestáns templom mellé a mormonok is megépítették a magukét, hogy aztán azzal versenyezzenek, melyik énekkar tud szebben énekelni. A turizmuson kívül az alap kókuszpálma mellett feketegyöngyöt termesztenek. Egy kis repteret azért ide is építettek, amit szintén biciklivel lehet megközelíteni. Internet lényegében nincsen a szigeten - a jellemzően nyaralásból itt ragadt franciák legnagyobb bánatára, akik annak sem örülnek, hogy egy hajgumiért 500 km-t kell repülniük. 

• Bora Bora annyira kicsi, hogy egyetlen út megy körbe rajta, amin háromnegyed óra alatt végig lehet robogózni. A központi, két kihűlt vulkán alkotta szigetet körbeveszik a motuk, amik kisebb lapos szigetek, egy részüket mesterségesen építették a szállodaláncok, hogy hotelt húzhassanak rájuk. A víz fölé nyúló bungalók is itt lettek híresek (bár az elsőt a közeli Raiateián építették), a mai napig az ötcsillagos luxusszállók dominálják a szigetet, a resortok területén kívül viszont teljesen mucsai a látkép. A világoskék színű lagúna itt tükörsima, a legkisebb hullámzás sincsen, és bár kevesebb a hal a polinéz átlagnál, de messzebb lehet begyalogolni térdig érő vízben, mint a Balaton déli partján. Annyira kevesen vannak még ezen a szigeten is, hogy a leghíresebb és legzsúfoltabb strandon, Matira Beachen csúcsidőben sikerült vagy tizenöt embert összeszámolnunk, ha pedig egy helyi gyerek meglát egy turistát, azonnal felemeli a kormányt, és büszkén mutatja meg, mennyire megy neki az egykeréken biciklizés. A Bloody Mary’s egy kiváló mezítlábas bár, ahol homokból van a talaj, és a francia metálzene mellett a szomszéd kakasának kukorékolását is hallgatni lehet. 

• Moorea a legszebb sziget mind közül, ami majdnem mindent tud egyedül, amit a többi. Ha csak egy szigetre mehetnénk vissza, biztosan ez lenne az. Van lagúna, színes halak, tengerbe nyúló bungalók, hegyek, öblök, emellett pedig fejlettebb az infrastruktúra, és a házak sem néznek úgy ki, mint amik a következő viharban összeomlanak. Érdemes tenni egy szigetkört, felmenni a Belvedere kilátóhoz, meglátogatni az ananászültetvényeket, valamint a Mautea gyárat, ahol ananászból készült pezsgőt is be lehet szerezni. A sziget keleti oldalán a lagúna felett kirajzolódik Tahiti sziluettje, itt érdemes fürdeni és sznorkelezni. 

• Tahitit a legtöbb utazó csak átszállásra használja, ugyanis itt van az egyetlen nemzetközi reptér (ezt azért úgy kell elképzelni, hogy napi 1-2 nemzetközi járat megy innen). A főváros, Papeete tényleg csak arra alkalmas, hogy fekete gyöngyöt vegyen, akinek van erre hajlama, de a város maga egy rossz hangulatú, koszos porfészek. Tolakodó transzvesztita prostituáltakat csak itt láttunk, de Papeete belvárosában olyan sűrűségben fordulnak elő, mint Bangkok vigalmi negyedeiben. A sziget többi része viszont, ha nem is annyira kiemelkedően látványos, mint Moorea, egyáltalán nem kelt csalódást. A már említett bálnák mellett a lagúna tele van korallal és színes hallal, és a hegyek sem csúnyák. A brutális drágaság miatt jött létre a food truck piac, ahol az éttermi áraknál olcsóbban adnak remek és friss helyi fogásokat, életünk messze legjobb crepe-jét itt ettük, de a nyers tonhalból készült kaják is fantasztikusak.