Két férfias dolog
Vannak olyan nyilvánvaló dolgok, amikre az ember nem kérdez rá. Persze vannak olyan nyilvánvaló dolgok is, amiket egy ember nem tesz meg. Például nem kér egy ízletes és nem utolsó sorban divatos Mojito koktélt a Buddy Guy koncerten… Én most utánagondolok – honnan ered a whiskey és a blues misztikus párosa?
A válasz megtalálásához rengeteget kell visszamenni az időben, de talán nem egészen az ókori Babilonig, ahonnan a szeszfőzés kultúrája származik. A lepárlás Európában a mórok segítségével honosult meg, majd kénytelenek vagyunk az egyháznak megköszönni, hogy missziói során eljuttatta a technológiát a Brit-szigetekre, körülbelül a 6-7. században időszámításunk után.
Ezek után viszonylag sokat kellett várni egészen az 1400-as évekig, míg írásos feljegyzésekben megemlítésre kerül az „élet vize”, vagyis a mai whiskey, ahogyan Amerikában írják, de ha az ital bölcsőjének, azaz Skócia és Írország kultúrájának megfelelően írnánk, whisky-t betűznénk.
Ekkor a blues még mondhatni sehol sincs, viszont a világ a középkori trubadúr zene korát éli, mely mellett és néhol összeforrva megmaradtak a kelta gyökerű zenék, melyből a Britanniából az újvilágba útnak induló puritán telepesek új műfajt hoztak létre már Amerikában. Tág viszonylatokban ez a folk és a country területét alapozta meg, míg a spirituálé jellegű néger énekmód lesz majd főként a blues gyökere. Ez a két stílus természetesen már Amerikában találkozott, valószínűleg már csak az 1800as évek derekán.
A blues autentikus módon a fekete rabszolgák életének egyszerű érzéseiről és történéseiről szólt. Örömről és bánatról egyaránt, jóllehet a rabszolgaságot tekintve talán akkoriban több volt a negatív élmény a gyapotföldeken.
Az alkoholos italok fogyasztása az emberiség hajnala óta a férfiak mindennapos tevékenysége, és őszintén szólva könnyű mind az előbb említett örömmel, mind a bánattal is összehozni. Igaz, a blues a legtöbb ember szemében inkább a szomorú italozás képét festi fel. Valahol ez persze jogos, ugyanis a Blues elnevezés egyrészt a „feeling blue” kifejezésből származik, másrészt zeneileg a néger énekmódban használt félhangos hajlításokat is „blue notes”-ként nevezi az angol nyelv.
De miért pont a whiskey (whisky)?
Angliában nem nagyon volt sohasem megfelelő mennyiségű szőlő egy nagy borkultúrához, volt viszont rengeteg gabona és árpa, melyből a következő italokat lehetett készíteni: whisky és sör. Ha jobban belegondolunk, mi pontosan ezt a két italt kérjük ki a pultnál az Eric Clapton koncert előtt vagy akár a Jam Clubon.
Az Amerikába települt angol pilgrimek nyilván vitték magukkal az élet vizének kultúráját, jóllehet ez az évek során a tennessee whiskeytől egészen a bourbonig vezetett. A kettő között csupán egy lepárlási folyamat és Jack Daniel büszkesége áll. Viszont a tradicionális whisky és bourbon között már nagy különbségek is felmerülnek, például az utóbbit gyakran kukoricából készítik. Habár a francia telepeseknek inkább Canada jutott, mégis nagy hatással voltak az amerikai whiskey elnevezésére, Bourbon uralkodócsaládjuk neve ugyanis az USA Kentucky államának azonos nevű megyéje által került a whiskeys üvegekre. Hiszen Bourbon megyében alakult ki az eredeti whisky amerikai változata a 18. század során.
Eljutottunk tehát a 18. századig, mikor is volt már blues és whisky egyaránt. Sőt, ha figyelembe vesszük az akkori viszonyokat, mondhatni a whisky volt a kevés elérhető alkoholok közül a legtöbbet termesztett a térségben. Egyszerűen szólva, nem nagyon volt mi mást inni. Zenélni még csak-csak, úgyhogy megfelelő szabadgondolkodással azt is mondhatjuk, hogy a legtöbb korabeli zenei stílus itala is a whiskey volt. Szerencsére ma már ez nem így van, talán köszönhetjük ezt a kapitalizmusnak vagy a Madison Avenue reklámosainak. Én szeretném azt gondolni, hogy az igazi tökös, férfias karaktereknek köszönhetjük, akik nem tették le se a gitárt, se a whiskys poharat, még akkor sem, amikor rájöttek, hogy a mojito vagy a martini valóban finomabb, mint egy erős, füstös Johnny Walker.
