- Amelyik városban nincs érdemi mennyiségű víz vagy értékelhető domborzat, azt elég nehezen lehet szépnek nevezni. Nem kivétel ez alól München sem, azonban itt – Berlinnel ellentétben – még az épületek sem kötik le tartósan az ember figyelmét. Cserébe a városból árad a nyugalom, igen szellősen épített és kifejezetten élhető, a Monocle 2014-es listája például a 8. helyre sorolta a világon ez utóbbi tekintetében.
- Tévedés azt gondolni, hogy Münchenben minden a sör körül forog. Ha a városnak egy szimbólumot kellene választani, az minden bizonnyal egy vadonatúj BMW lenne, és az uralkodó szellemiséghez méltó módon 2-3 évente a jelképet is cserélni kellene. Tényleg elképesztő mennyiségű luxusautó uralja a várost, talán nem véletlenül alakult ki az a Németország-szerte népszerű sztereotípia, hogy a bajorok sznobok. A hatalmas keresletet 7-8 emeletes márkaszalonok szolgálják ki a város szinte minden pontján, és olyan nehezen felfogható dolgokat is lehet errefelé látni, mint például egy Porsche taxi.
- Az igen durva autóparkhoz magas szintű vezetési kultúra is társul; hazafelé már Ausztriában is feltűnő, hogy mennyivel gyengébben vezetnek a sofőrök, a magyar viszonyokról nem is szólva.
- Az autók és a sör mellett a perec a harmadik jellegzetesség, amit szinte mindenhol árulnak, a legtöbb helyen használt Brezel helyett szigorúan Breze elnevezéssel. A szintén népszerű csülök mellé ehető, az állandó folyadék utánpótlásra figyelni kell, mert a bajor perec még az állatkertben árultnál is sokkal szárazabb.
- Kevés olyan hely lehet a nyugati világban, ahol a hagyományos öltözék annyira közkedvelt a helyiek körében, mint a Dirndl, valamint férfi párja, a Lederhose. A helyiek elmondása szerint nem is igazi bajor, akinek nincs legalább 4-5 fajta hagyományos ruhája, amit a különböző ünnepeken előszeretettel viselnek is. Minden bizonnyal komoly szerepet játszik a népszerűségben, hogy a Dirndl jelentősen nőiesebb, mint mondjuk egy mezőkövesdi matyó ruházat. A bajor nők pedig ugyan nem szépek, de mutogatni láthatóan szeretik magukat.
- Bár a németeket nehéz lenne Európa éléskamrájának beállítani, de a déli részen elképesztő mennyiségű kukoricát termelnek, amivel a Svájchoz hasonló sűrűségben tartott szarvasmarháikat etetik.
- A napelemek itt nem korlátozódnak a modern belvárosi irodaházakra és a földeken létesített napelem-farmokra: szerte a tartományban az utolsó szakadt pajta tetejét is telerakták napelemmel, vélhetően az EU bőséges támogatásának köszönhetően.
- Bajorországban könnyű rádöbbeni az igen gyakran hangoztatott fogalom, a „vidék népességmegtartó ereje” valódi jelentésére: néhány százfős falvakban akkora üvegcsarnokokat és sportpályákat lehet látni, ami itthon egy százezres városnak is díszére válna, és láthatóan nem csak a városokban vannak értelmes munkahelyek, így a falvakban is pont annyi fiatalt lehet látni, mint München belvárosában.
- San Francisco után Münchenben láttam messze a legtöbb homoszexuálist, különösen női párokkal van tele az utca – furcsa módon sokkal többen vannak, mint az elvileg sokkal liberálisabb Berlinben. Feltűnő, hogy – Németország többi részével ellentétben - etnikai kisebbségek viszont alig vannak a városban, a legnagyobb lélekszámú törökök sem érik el a népesség 4%-át.
- Minden bizonnyal egyetlenegy iskolában képzik a német és osztrák szakácsokat, legalábbis a helyek négyötödében ugyanazt a tíz fogást árulják, amik ráadásul nem is különösebben finomak. Ezen éttermekben kötelező felszereltség az ötvenéves lambéria és a férfi WC-ben elhelyezett kotonautomata, amik nélkül bizonyára működési engedélyt sem kapnának. A díszletek tekintetében tehát Bajorország sokkal közelebb van Ausztriához, mint a Ruhr-vidékhez vagy Berlinhez: szar a kaja, rondák a nők, cserébe gyönyörű a táj (főleg a déli részen).
- A street food alapköve a bajormandula-árus, ahol nemcsak mandulát, hanem kesudiót, szerecsendiót és minden egyéb elképzelhető magvat beleforgatnak a cukros masszába, és ahol gyakran kígyózó sorokat kell végigállni.
Látnivalók:
Oktoberfest – Ez az a program, amitől a legtöbb ember nem vár semmit, aztán pozitívan csalódik benne. Ez alól én lehetek a kivétel, bár azt el kell ismerni, hogy tényleg remek a hangulat, szinte egy teljes szimfónikus zenekar játszik egészen jó zenét, és a csak literes korsóval rendelhető sörtől könnyű berúgni, de azért mégiscsak egy hatalmas vurstli közepén kell sátrakban sört inni, ami csak idült alkoholistáknak jelent egész napos programot. Az emberek tényleg extrém nyitottak, az egy asztalnál ülők kötelezően barátnak számítanak, akinek ez bejön, biztosan jobban fogja élvezni. Lehet, hogy a péntek kora délutáni időpont volt az oka, de egy város fő nevezetességéhez méltatlan módon túlnyomórészt helyiek töltötték meg a sátrakat. 6/10
München belvárosa – Jól karbantartott házak, sok templom, indokolatlan mennyiségű torony, jópofa boltok és rengeteg sörkert. Kiemelkedő látnivaló nincs, talán az új városháza érdekesebb a többi épületnél. Egy hosszabb sétát megér. 5/10
Allianz Arena – A Bayern és az 1860 München stadionja, hatalmas és szépen kivilágított, ha valakinek a német foci a perverziója, annak kötelező program. 5/10
Olympiapark – Az 1972-es olimpia és a fél izraeli csapat lemészárlásának színhelye. A németek megmutatták, hogy nem kötelező egy olimpia színhelyének Athén vagy Szarajevó sorsára jutnia, kihasználták azt, hogy a háború után erre a környékre hordták a törmeléket, így a városban egyedülálló módon dombok keletkeztek, és egy pofás közparkot alakítottak ki. A toronyból egész Münchent látni lehet (fentről sem szebb, de jó időben ellátni az Alpokig), a stadionnak pedig ma is high-tech hatása van. 6/10
BMW Múzeum – Értékelni sem tudom, rengeteg autó egymás hegyén-hátán, a tanulság az, hogy akit az utcán nem érdekel az ilyesmi, azt egy múzeumban sem fogja.
Angolkert – A Városliget helyi megfelelője rengeteg hippivel és füvet szívó rasztával, jó sétahely, de semmi különös. 4/10
Landshut – Két utcát érdemes megnézni, az egyébként tök ugyanolyan Altstadtot és Neustadtot, ahol a helyi építési szabályozás miatt megmaradtak a gót házfalak, meg a Szent Martin templomot, ami a világ második legmagasabb acéltámasz nélküli téglaépülete. A papírmasé homlokzatok mögött egyébként teljesen különböző épületek vannak, de azokat nem látni az utcáról. Elképzelni sem tudom a négyévente megrendezett Landshuter Hochzeitot, ami az egyik legnagyobb pogány fesztivál, ahol több ezer ember rohangál középkori ruhákban ilyen díszletek között, és a programpontok között olyanok szerepelnek, mint a lakomázás, kardvívás vagy a közelebbről nem definiált pogánykodás. 8/10
Berchesgaden – Hitler egykori nyaralóját egy hírszerzési baki (a szövetségesek a valójában nem létező Alpok-erődrendszer részének hitték) miatt lebombázták 1945-ben, de később a ház helyén, a hegycsúcson egy éttermet alakítottak ki, ami ma a németek nácifóbiájának ékes bizonyítékaként Adlerhorst (Sasfészek) helyett a semleges Kehlsteinhaus néven ismert. Arra kell vigyázni, hogy nem engedik végig az autókat, csak busszal lehet feljutni, amiből az utolsó 16 órakor indul. Ezt sikerült pont lekésni, úgyhogy a fő látványosságról, a hegytetőről nem tudok beszámolni, a hegy melletti falu és úgy általában a környék gyönyörű.
Neuschwanstein – A világ egyik legszebb kastélyát a Duna alföldje és az Alpok igen éles találkozásánál építette fel a teljesen kattant II. Lajos király Richard Wagner tiszteletére. Igen, a kastélyt tényleg egy zeneszerző inspirálta, a lovagkort idéző építmény pedig kicsit más oldalról közelíti meg a vén rasszista zseni örökségét, mint azt a szintén Wagner-rajongó Hitler tette. A környezet és az épület is kiemelkedő, mindenképpen érdemes elsétálni a Marienbrückéig, ahonnan a híres fényképeket is készítik. Rengeteg túraútvonal van a közelben, gond nélkül el lehet napokat is tölteni itt. 9/10
